Annapurna körtúra

A Himalája vonulatát a Tibeti platóból fakadó folyók mély völgyei hegytömbökre (masszívumokra) tagolják. Az Annapurna-hegytömb kb. 50x70 km-nyi területet foglal el, egy 8091m-es, fél tucat hétezres és több, mint egy tucat hatezres (ezek közül soknak már neve sincs) csúcsot rejt. E körül vezetett túránk.

16 napot, 202 km-t gyalogoltunk anélkül, hogy autóval megközelíthető helyet érintettünk volna. 780m magasról, trópusi erdők világából indultunk és az 5416 m-es Thorung La hágóig jutottunk fel – ez közel ezer méterrel magasabb Európa legmagasabb csúcsánál! – majd vissza a trópusok szintjére. Összesen kb. 7000 m szintemelkedést küzdöttünk le.

Utunk java részét két folyó, a hegytömb határait adó Marsyangdi és Kali Gandaki völgyében tettük meg, melyek kulturális gazdagsága egyedülálló. 2000 m-ig termelnek rizst a Nepál egyéb vidékeihez hasonló falucskákban. Fentebb élnek a nagyobb termetű, nagy kőházakban lakó tibetiek, de itt nagy eltérések vannak, pl. a hágón innen festetlen, erődszerű házak vannak, míg a túloldalon festett, minden oldalon ablakos épületek.

A Tibettel való kereskedelem virágzó városokat is életre hívott itt a világ végén, amik ma is sokat őriznek régi fényükből. Pedig Manangba, Muktinatba minden árunak 6-10 napot kell utaznia öszvérkaravánokon, vagy szikár (alacsony kasztbéli) hordárok hátán. Egészen érdekes gazdasági élet alakult ki erre. A változás nagyon közel - a lapáttal, vésővel és kalapáccsal épülő út egy éven belül kész lesz és többek között megszünteti a túra utolsó egy harmadát. Ma sem gyalogol senki a körnek azon déli részén, ahol busszal is lehet menni.

Az alábbi térképen bejelöltem a napi szállásokat és a képeken is látható csúcsokat.

Az alábbi térképen bejelöltem a napi szállásokat és a képeken is látható csúcsokat. Lehet picit játszani a nagyígatással is.

View Larger Map

• Bandipur A túra megkezdése előtt ebben korábban ugyancsak kereskedő városban voltunk 2 napot, sok szempontból szervesen kapcsolódik a túra többi állomásához.  

105. nap

november 10. szombat, 1. túranap, Bandipur, Dumre, Besi Sahar, Khudi 790m, Ngadi 890m

Korán indultunk reggel, mert Bandipurból gyalog akartunk lemenni Dumréba. Megérte felkelni, mert a tegnap esti zuhé következtében kitisztult az idő és fantasztikus kilátásunk nyílt a Himalájára! Alattunk pedig a völgy felhőtakaró alatt. A lefelé vezető út elég meredek volt és az eső miatt elég sokat csúszkáltunk a köveken. Dumréban jót reggeliztünk és már úton is voltunk Besi Sahar felé egy zsúfolt helyi buszban. Az utolsó órányi buszutat a tetőn tettük meg. Tiszta rács az egész, nem túl kényelmes az ember hátsójának és nagyon kell kapaszkodni, de a kilátás és a hangulat miatt megéri. Nagyon rázós úton szörnyű lehet.

Besi Sahar az Annapurna-trekk kiindulópontja. Beregisztráltunk és vártunk egy újabb buszt, ami két óra nem túl izgalmas gyaloglást spórolt meg nekünk. Utána már hamarosan elfogyott az út, amin autók is tudnak járni. Innentől már csak hordárok illetve lovak cipelik a terheket. Délután háromnegyed háromkor kezdtük a tényleges túrázást, rizsföldek, apró falvak (inkább csak pár ház) között haladtunk a délutáni napfényben. Jó kis helyet találtunk aludni, nagy ággyal, forró zuhannyal. Olcsó, bár a szoba árát az ételeken igyekeznek behozni. Mellettünk egy dél-afrikai társaság táborozik. Ők 11-en vannak és a 12 fős kiszolgáló személyzetük, ami cipel, főz, sátrat állít. Este megint zajlik a fesztivál, most is itt zenélnek és táncolnak az ablakunk előtt.

106. nap

november 11. vasárnap, 2. túranap, Chamje 1385m

Banánreggeli után vágtunk neki a Bahundandá-ba vezető útnak. Csodaszép helyeken haladtunk és kora reggel a hegyekre is jó volt a rálátás. Aztán persze jöttek a felhők és eltakarták a csúcsokat. Sok meredek hegyoldalon, apró településen jártunk. A narancsfák egyenlőre kísérik az utunkat. A rizsföldek is, csak most, hogy a széles völgy szurdokká szűkült, már kisebbek a teraszok. Sok-sok patak ömlik a Marsyangdi folyóba néha 100 m magas vízesések is vannak. A mai tiszta menetidőnk legalább 7óra volt, el is fáradtunk rendesen. Este 6-kor már teljesen sötét van. De jól jöttünk, megelőztünk több, hordárral túrázót is.

107. nap

november 12. hétfő, 3. túranap, Bagarchap 2160m

Eddigi legjobb időnkben indultunk, 7:15-kor. De már 6 előtt fent voltunk, ami nem csoda, ha már fél 9-kor este alszik az ember. Ma végig a folyó szurdokvölgyében haladtunk, a végén olyan magasra értünk, 2160m-re, hogy a pálmák, narancsok teljesen elmaradtak és megjelentek a fenyőfák.

Az egyik emelkedő alján három maoista vörös zászlóval ült az út szélén, és pénzt akartak tőlünk kasszírozni. Mi határozott léptekkel elmentünk mellettük, de a következők már nem, 1200-1800 rúpiát (3600-5400 Ft) fizettek fejenként. Jó, hogy mi megúsztuk. Hallottunk róla, hogy a helyi kommunisták „pótjegyet” szednek a turistáktól, így Sanyi már messziről felismerte őket, és meg tudtuk beszélni a haditervet, nem ért minket a dolog váratlanul. Talán az is segített minket, hogy mi lehettünk aznap az elsők arrafelé. Mindenesetre az utánunk következőktől napi 100 rúpiát kértek. A csoportok vezetői vszg. kérdés nélkül is vitték fizetni a kuncsaftjaikat. Ez pluszköltség az úton. Nekünk kb. háromnapi hegyi tartózkodás árát kellett volna kifizetnünk nekik, de mivel semmiféle fegyver nem volt náluk, sőt erőszakosságnak jelét sem mutatták senkivel (később sokkal beszéltünk róluk) bátran haladtunk el mellettük, és nem is szaladtak utánunk. Őszintén szólva, a vörös zászló sarlóval és kalapáccsal olyan nagyon negatív hozzáállást hozott elő belőlem (Sanyi), hogy nehéz lett volna bármit megszerezni tőlem. Annyi országot tönkre tettek ezek az eszmék, Mao kínai mezőgazdasági reformja az 50-es években 38 millió ember éhhalálával végződött!

A térképünk, amit Katmanduban vettünk, hasznos, nagyjából követhető rajta az út és a települések. Az útnak és a szintvonalaknak viszont nem sok köze van egymáshoz, pedig rendesen rójuk a métereket felfelé, mint ahogy jó pár híd és egy pár éve épített széles földút is hiányzik róla.

A mai szállásunkon egy kedves, mosolygós néni van, azt gondoltuk jobban főz, mint a tegnapi lánykák, akik rémes csokoládépudingot készítettek - egy híg, rettenetesen tömény csokiszósz volt göbökkel, kozmásan. Mai néninknek a zacskós levest sikerült elrontania ehetetlenül hígra. Nagyon drága az étel, amit az ember még viszonylag szívesen ki is fizetne, ha a kaja jó lenne, de elég bizonytalan a minősége. A helyi étek, a dhalbat (rizs, szósz , kevéske krumpli) a legdrágábbak közé tartozik. Ezt már végképp nem értjük, hogy miért, hiszen főleg rizs, ami a legszegényebb embereknek is elsődleges eledele. Az egyik faluban már láttunk péksüteményt, lehet, hogy az lesz a főeledelünk, bár még nem tudjuk mennyibe kerül…

108. nap

november 13. kedd,4. túranap, Chame 2710m

A reggelünk némi nézeteltéréssel indult, a házi nénink ugyanis 900 Ft-nyi helyi pénzt akart felszámolni 2 liter forró vízért, amit mi nem akartunk kifizetni. Este pedig megalkudtunk: a víz ingyen van (sajna nem annyira jó az angolja). Veszekedés lett a vége, a néni erőszakosan megragadta Sanyit, később engem is. Sajnos Sanyi pulcsijának a cipzárjából jó pár fogat ki is szakított, így most nem olyan egyszerű le és felhúzni.

Az idő egyre hűvösebb. Estére szeles is lett, és ha nem süt a nap, hideg van üldögélni. De már egyre szebb és jobb kilátásunk van a havas csúcsokra, főleg reggel, amikor még nem ül rajtuk felhő. Kényelmes napunk volt, emelkedő nem volt sok és hamar megérkeztünk a végső faluhoz, ahol alszunk. Ma úgy tűnik, nagyobb szerencsénk van, mint tegnap, mert az étel finom volt, sok fehér van, lehet beszélgetni és a zuhany tényleg jó forró volt. Az ebédlőbe is befűtöttek. Bár külön felszámolják az elemtöltést.

109. nap

november 14. szerda, 5. túranap, Gyharu 3730m

Újhold van. Fényesen világit a vékony sarló az Annapurna-vonulat felett, amire fantasztikus a rálátásunk. Egy 3700 m-en fekvő faluban vagyunk, Ghyaru-ban, aminek a kőházai erődszerűek, szorosan illeszkednek egymáshoz. Az egész falu beleolvad a környező kövekbe, homokszínbe, még az emberek se nagyon látszanak ki belőle. Erre nem nagyon járnak turisták, mert egy meredek kaptató vezet fel. Legtöbben a völgyben maradnak. De a csodaszép kilátás megéri a fáradtságot.

110. nap

november 15. csütörtök, 6. túranap, Manang 3540m

Újabb tibeti falu, 3650 m-en, de ez barátságosabb, mint az előző. Nem olyan kitett és megművelt földek veszik körül, lankásabb. Kényelmesen ereszkedünk le a völgybe, Manang-ig. A legtöbben töltenek itt egy napot, pihennek, akklimatizálódnak (3500m). Sok a vendégház és végre nem egyformák az árak, lehet válogatni. A szobánknak három oldalról van ablaka és besüt rajta a nap, kellemesen melegít. Este is fűtenek az ebédlőben, rég volt már, hogy ennyire nem fáztunk este. Sok a bolt, mindenféle túraholmit, ennivalót árulnak, finom péksütemények is vannak. Körbe látszanak az Annapurnák és a Tilicho-csúcs. A vidék egyébként már elég kietlen, bár még akadnak fenyőfák, de inkább csak szúrós bokrok és kövek. Sanyinak megint lett egy vízhólyag a sarkán, elég fájdalmas.

111. nap

november 16. péntek, 7. túranap, Manang 3540m

Ma lustálkodás volt a főprogram. Korábban azt reméltük, hogy a tibeti magaslaton való tartózkodás miatt nekünk gyorsabb lesz az akklimatizáció a ritka levegőhöz, de az erőtlenség, enyhe fejfájás minket is itt marasztal. Délig a szobánkban élveztük az ablakban besütő melegítő napsütést, még zuhanyozni is tudtunk, a zuhany és a wc közvetlenül a szobánkból nyílt. Sajnos délutánra már költöznünk kellett, egy jéghideg északi szobába, ahol már a takaró sem olyan finom, puha, de végül is most sem fázunk éjszaka. Délután elsétáltunk a Gangapurna-gleccsertóhoz. Csodaszép zöldes színe van, de nagyon fiatal még, csak 50 éves. Nemrég keletkezett, amikor a felette lévő gleccser olvadni kezdett.

Megtudtuk, hogy a helyiek nagy része 20-30 ember kivételével december elején leköltözik a hegyről a hideg miatt. A fennmaradtak pedig lapátolhatják a szállodák tetejéről a havat, hogy be ne szakadjon.

Hallgattunk még egy hasznos előadást a hegyi betegségről. Nagyon sok normális folyamat van, amiben alkalmazkodik a szervezet a ritka levegőhöz. Pontosan megtudtuk, mikor kell aggódni, mi veszélyes. Azt hiszem, nagyon kevés helyen lehet orvosoknak ennyi tapasztalata hegyi betegséggel. Ha valakinek szüksége van rá, szívesen megosztjuk, ami nekünk megmaradt az előadásból (sokkal több, mint az általunk ismert könyvekben olvasható). Két fehér orvos van Manangban, önkéntesek. Részben a turistákat látják el, de 70%-ban a helyieknek biztosítanak orvosi ellátást és ingyenes gyógyszereket.

112. nap

november 17. szombat, 8. túranap, Ledar 4200m

Kényelmesen indultunk reggel 9-kor, mert a mai napi túra inkább csak magasságban sok mintsem nehézségben. Fél 3-ra már meg is érkeztünk a 4200 m-en fekvő Ledar-ba, pedig nem siettünk, ücsörögtünk a napon, néztük a hegyeket. Ez a hely már nem is igazi falu, néhány szállodából áll csak. Még sikerült kapnunk egy napos szobát, de elég kis lepukkant alapvetően. Kint rendesen fúj a szél. A levegő egyre szárazabb, a bőrömön, számon mindenütt érezni. Sok a por is, mindenhová beszivárog, nem csak a bakancson, zsákon látszik.

113. nap

november 18. vasárnap, 9. túranap, Thorung Phedi 4450m

Sanyi születésnapja, most már ő is utolért engem.

Jó hidegben ébredtünk, ahogyan eddig is. Sajnos a tegnap este az ebédlőben hagyott óránkat nem találtuk meg, valószínűleg a helyieknek megtetszett. Nem siettük el az indulást, tudtuk, hogy a mai adag az akklimatizáció miatt csak három órányi. Amikor 8 körül kibújtunk a szobánkból reggelizni, már üres volt a szállásunk, mindenki elment, bár ők sem mentek tovább, mint mi. Csak jó hidegben gyalogoltak. Délre már fent voltunk 4450 m-en Thorung.Phedi-ben. Mindenki izgul a holnapi hágómászás miatt. Sokan felmásztak a 4800 m-en lévő alaptáborba, hogy onnan könnyen legyen az indulás. Mi inkább maradunk lentebb, hogy jobban tudjunk aludni, és ne legyen nagyon hideg.

A dél-afrikai csapat is beleunt a fagyos sátrazásba, ma szobákban alszanak. Valószínűleg szuper kajákat kapnak szeles konyhasátorukban, de valójában már napok óta arról beszélünk, hogy az extra drága, sátras expedíciónál jóval kényelmesebb, értsd melegebb (-10 C helyett 5 C éjjel) a vendégházakban aludni. És ráadásul nem raknak elénk a magasság miatt elvesztett étvágyunk ellenére ínycsiklandó, de végül megmaradó kajákat.

114. nap

november 19. hétfő, 10. túranap, Muktinath 3800m

Megcsináltuk!

6:20-kor indultunk reggel és délután fél 4-re átértünk Muktinath-ba, a hágó túloldalára.

Volt egy német házaspár, 60 év körül. Őket a vezetőjük hajnali 3-kor indította és délután 1-re már meg is érkeztek a túloldalra. Valószínűleg nem volt egyszerű nekik a sötétben, jeges szakaszokon. Mi már nem kellett, hogy lámpát használjunk, pirkadt. Azt mondják, azért jó olyan korán elindulni, hogy a hágón már ne legyen szél, mire odaérnek. Bár túl sok időt nem tölt ott el az ember. Van egy házikó, meg mind a két völgyre kilátás, tibeti zászlók és egy gratuláló tábla, hogy felmásztunk 5416 m-re, a Thorung La hágóra. Azért nem volt könnyű a feljutás, 1000 m-t kellet emelkedni. A nagy hátizsákot felváltva cipeltük, de így is lihegtünk. Lefelé menet elég meredek volt, több jeges szakasszal, ahol jól jött volna egy bot. A táj teljesen megváltozott. Néhány havas csúcsot látni csak a közelben, hó van az északi hegyoldalakon, de ezen túl kősivatagos völgyben jövünk le.

Férfi létemre engem gyengít jobban a levegő ritkasága (erős a genetikai faktor), a hágó felé egyre sűrűbben kell megállnunk. Pedig vagy 5 kg-mal kevesebbet cipelek. Egy normál túrán az étel fogyásával csökkel a teher. Itt nem kell hozni semmi kaját, még ebédkor is kis éttermek közül válogathatunk az út mentén. Szóval, a saját súlyomból sikerült lefaragni némi vacsoramegvonással (általában egy leves) és a mozgással. Picit szomorít, hogy az akklimatizáció elősegítése miatt a napokban annyit eszem, amennyi belém fér (ez sem sok itt fent), majd lefelé újra fogyózhatok. Csak ajánlani tudom a módszert :-)

A szállásunk ebben a völgyben már teljesen más stílusú, egy hatalmas vendégház, hangulatos étteremmel. Az asztal alól fűtöttek nekünk és szinte minden, a hegyen szerzett ismerősünk itt szállt meg

115. nap

november 20. kedd, 11. túranap,Jomson 2720m

Sokáig aludtunk, nehéz volt kimászni a finom, meleg takarók alól. Az indulás sem volt túl korai, kényelmes volt üldögélni a meleg napon és almáspitét reggelizni.

Néhány falun haladtunk keresztül, a táj eléggé sivatagos volt, bár jó érzés volt visszanézni a völgyre és látni, honnan jöttünk. Kagbeni-ben ebédeltünk, egy hangulatos faluban két folyó összefolyásánál. Emiatt aztán végre egy kis zöldet is láttunk, almafákat, őszi színekben pompázó fákat. Jomson felé az utunk eléggé szörnyű volt. Egy széles, sivatagos folyóvölgy, autóúton való gyaloglás és szembefújó erős szél. Két és fél órát tartott, míg megérkeztünk Jomson-ba., ami egyáltalán nem tetszett nekünk. Hiába a régió fővárosa, repülőtérrel, valahogy szürkének hatott és rémesen szeles volt. A szálásunk viszont jó volt, hosszú idő óta ismét tudtunk forró vízben zuhanyozni, hajat is mostam.

116. nap

november 21. szerda, 12. túranap, Kalopani 2535m

Folytatódott vándorlásunk a barátságtalan folyóvölgyben, még a kilátás sem túl izgalmas. Le is stoppoltunk egy dzsipet, ami a legunalmasabb részekből 6km-ren segített át bennünket. (Erre már kész az út, de nincs meg az összeköttetés más részekkel, helikopterrel hoztak ide néhány autót.) Később aztán javult a látvány: fenyőfák, almafák, és hófedte hegycsúcsok a víz két oldalán.

Turista továbbra sincsen sok, úgy tűnik, ez már tényleg a szezon vége. A másik völgyben, ahol feljöttünk a hágóra, több emberrel találkoztunk. Azt gondoltuk, milyen turistás az a hely, egyforma magasak az árak és legfőbb cél az idegenekből való minél több pénz elnyerése. Összehasonlítva, ez az oldal, a Kali Gandaki-völgy sokkal inkább specializálódott a nyugati túrázókra. Több a vendégház, magasabb szintűek a szolgáltatások. Sok helyen van elektromos vízmelegítő, nem csak napenergiával működő melegvíztartály, folyamatosan üzemelő generátor, finom takaró, nem csak megkérdőjelezhető tisztaságú pokróc. Az árak is egyre barátságosabbak és nem fixek, mindegyik faluban, van verseny, lehet választani.

117. nap

november 22. csütörtök, 13. túranap, Tatopani 1200m

Tegnap este igazán finomat vacsiztunk. A leves nem porból volt, kipróbáltam, milyen a svájci rösti nepáli módra és az almás pite is kiváló volt.

Reggel hamar kivetett minket az ágy, végre megláttuk az Annapurna I-et! A nap végére jól elfáradtunk, mert elgyalogoltunk egész Tatopapani-ig, majdnem 20 km-t. Az út sajnos legnagyobb részt széles földút, tele kövekkel, kátyúkkal, amin dzsip is tud közlekedni. Ez a poros út eléggé levon a környező hegyek, táj szépségéből. Tatopaniban vannak hőforrások, amit kipróbáltunk. Két medence a folyó partján, forró vízzel teli- nagyon jól esett! Annyira meleg volt, hogy én 10-15 percnél nem is tudtam tovább benne maradni. A szállásunk egy hangulatos vendégház sok-sok fehérrel, és a kertben narancs- és citromfákkal, mikulásvirággal.

118. nap

november 23. péntek, 14. túranap, Shika1935m

A tegnapi fárasztó gyaloglás után, ma reggel lustálkodtunk és csak fél 11-kor vágtunk neki a ránk váró 800 m-nyi emelkedőnek. Finom almás és csokis péksütemény volt a reggelink, az ágyba a Nilgiri déli csúcsa nézett be ránk az ablakon. Meredek mászás után egy csodaszép, teraszos rizsföldekkel teli, arénaszerű völgyben gyalogoltunk tovább. Végállomásunkon ismét találkoztunk Matty-ékkel (Mongóliában szerzett barátainkkal), de ők egy olyan hideg vendégházban szálltak meg, hogy továbbmentünk az árnyékból és ott táboroztunk le, ahol a tetőteraszon még javában sütött a nap. A zuhany is forró volt.

119. nap

november 24. szombat, 15. túranap, Gorapani 2870m

Egy gyakorlatilag 7 órás, de egyben nagyon fárasztó (1900m felfele) utat teszünk meg két nap alatt. Nagyon élvezzük ezt a falut, kedves házinénink, szétlátunk a teraszról és aktívan zajlik a helyi élet, gyk. a kézi mustármag cséplés. Késői kelés után kényelmesen reggeliztünk a már napsütötte tetőteraszon, lestük a helyieket és élveztük a napot. Még a déli indulással is jól fejeztük be a napunkat, finom ebédünk volt és csodaszép völgyben, a Dhaulagiri árnyékában másztuk fel Ghorapani-ba, 2860 m magasra. Láttuk a naplementét a Déli Annapurna csúcsán és a holdfelkeltét is. Megérkezésünk előtt nem sokkal ismét összetalálkoztunk a maoistákkal, de a korábbi taktikát követve csak elmentünk mellettük, hiába magyaráztak, mit akarnak (pénzt).

120. nap

november 25. vasárnap, 16. túranap, Birethanti 1025m

A szállásunk magasan a hegyoldalban van, remek rálátással a hegyekre, nyolcezresekre, ezért aztán hálózsákból, ablak mögül néztük a napfelkeltét, illetve, ahogy a felkelő nap pirosas sugarai megvilágítják a csúcsokat. A legtöbb turista ezen élményért hajnalban felzarándokolt a 300 m-rel magasabban lévő Poonhill-re. Amikor mi is felmásztunk, valamivel később, hogy már a reggeli tiszta, felhőtlen időben gyönyörködjünk a kilátásban, ők már jöttek is lefelé - azt hitték a legtöbben, hogy elaludtunk. Sárit ez kicsit mérgelte is, de pl. finn barátunk azt mondta, okos stratégia.

3280 lépcsőn ballagtunk, botladoztunk le a meredek hegyoldalon. Pokharába akartunk ma eljutni, de elég későn értünk le a völgybe, így Birethranti-ban alszunk. Ahhoz képest, hogy a Jomson-trekk kezdete, elég alapszínűek a szobái, bár a vacsora finom volt. Ha nem hallgatunk az új-zélandi két srácra, hanem kicsit még továbbmegyünk a faluban, jobbat is találtunk volna.

Visszaolvasva az egyes napok leírásait, néha nem tűnik túl izgalmasnak az élménybeszámoló: mit ettünk, van-e melegvíz, mikor indultunk reggel és mennyire fáradtunk el estére. A leírásnál ezerszer beszédesebbek a képek. Külön köszönet Schaadt Nórinak a napló begépeléséért, mert a túrán csak egy füzetbe írogattam a feljegyzéseket, a súly miatt nem vittük a számítógépet. Meg sokszor amúgy sem volt áram, gyertyafényben vacsoráztunk (és hidegben).

Porban-hóban együtt

Katmandunban rengeteg fehér volt, egymás mellett jártunk-keltünk, így aztán nem kerültünk kapcsolatba útitársakkal, szinte mint egy normál nagyvárosi életben… Ez a rész nem tetszett. A túra ösvényein szinte mindig elhangzott egy hello. Akikkel hasonló tempót tartottunk, több napon át összefutottunk, valódi kapcsolatok alakultak ki. A következő feljegyzések róluk szólnak, némelyikük pusztán olvasva is érdekes figura lehet…

Micsoda egybeesés, a hágó környéki napokban egy belga nászutas párral akadtunk lépten-nyomon össze. A kinézetük elegendő lenne, hogy cirkuszban lépjenek fel: egy hórihorgas vékony, hallgatag, kissé morcosnak tűnő fiú, aki nagy kalappal és lepellel is védekezett a nap ellen és csak egy kicsit alacsonyabb igen terebélyes feleség. Szinte csak a lánnyal beszéltünk, akiből a légszomja ellenére sem fogyott ki a szó, és habár sokszor inkább cammogásnak tűnt előrehaladása, soha nem láttuk csüggedni. Kicsit érhetetlen módon a gyorsabb férj haladt elől 10-20m-nyire. Mi mindig egymás nyomában voltunk, általában Sári adta a tempót elől, nagyon jól tud egyenletesen, kitartóan menni.

Mindenesetre ez a fura pár megmászta szépen lassan a hágót is, Donna Lady a hágó után is csak mosolygott, mi meg messze elhagytuk őket a lefele vezető úton, pedig invitáltak közös vacsorára. 11 hónapos útjuk során Dél-Amerika követi Ázsiát. Érdekes módon először a közös utat döntötték el, majd kitalálták, hogy előtte azért össze is házasodnak.

Másik nagy kedvencünk egy orosz pár volt: nagyon kemény (önmagukhoz) és rém felkészületlen. Farmerban, félcipőben jöttek a világ egyik legmagasabbra menő, leghosszabb túrájára, legtöbbször későn indultak reggel, de néhány km plusz távért sötétben is képesek voltak gyalogolni. Drukkoltunk nekik és meg is csinálták a hágót, de nagyon beleuntak. Legutolsónak indultak reggel (6:40-kor, míg voltak, akik már 3-kor) és sötétedés után 3 órával, este 9-kor értek Muktinaktba (mi du. 3-kor). Sári egy könyvesboltban találkozott velük Pokharában, Annapurnás regényt keresett, ők meg megkérdezték: „nem volt még eleged az Annapurnából?”

Egy dél-afrikai párral, illetve két új-zélandival, azaz kivivel, azt hiszem, barátságot is kötöttünk, őket a napi napló is említi. A dél-afrikaiak szervezett csoportjából ez a pár a 90-es évek elején lefutotta Budapesten a maratont (ma 70 fele járnak), így hamar ránk kattantak, amikor megtudták nemzetiségünk. Számomra a legérdekesebb az a beszélgetés volt, amikor országukban a fehérek és a feketék viszonyáról beszélgettünk, nehezen érthető világ az. A férj régebben még elefántot is lőtt. Adtunk nekik hűtőmágnest, reméljük, hamarosan írnak nekünk.

A kivikkel a maoista vám hozott össze. Őket megsarcolták és nagyon csodabogárnak tartottak minket, hogy leráztuk őket. Mindketten 40-es éveik közepén járnak. Michael buszsofőr Wellingtonban, Andrew Amerikába vándorolt kárpitos, nyáron sziklamászást tanít a Sierra Nevadában. Vén róka utazók család nélkül, vagy nagyon gyenge családi kapcsolattal. Jó ritmust tartottak: „ha megyünk, akkor haladni is akarunk” és „azért ez mégis csak szabadság” elvek között. 9-10 este is azonos helyen álltunk meg, többször vacsiztunk, ebédeltünk együtt. Valahol jó érzés, hogy két sokat sportoló ember menetritmusával egyezett az általunk választott tempó. Sokan maradtak el mögöttünk, akiktől többet vártunk, pl. mert volt hordárjuk.

Mongóliai kapcsolatunk, Marjie és Matty, akinek 3 honfitársa is volt ezen a túrán, 4 nap előnnyel indultak, de a 14. napon mégis ott aludtak, ahol mi. Meglepődtünk, milyen nagy a tehetetlensége már egy 5 fős csapatnak is. Sári számára kiábrándítóan laposak voltak a beszélgetéseink itt, nem is nagyon kerestük a társaságukat. Végül feladták a nagy tervüket, hogy a körtúra után még az Annapurna-szentélybe is eltúráznak, ami plusz egy hetet jelentett volna. Inkább elmentek raftingolni. Bár Matty-t és egy másik srácot nem hagyta nyugodni az Everest gondolata, és egy héttel később nekivágtak a szintén kb. két hetes Everest-trekknek. Fura figura ez a Matty, sima sportcipőben gyalogolt végig, de egy tevezsákot vett magának (szerintem inkább egy bakancsba kellett volna beruháznia).

Érdekes figura az a finn nyugdíjas férfi is, aki már hatszor is volt 5400m felett (Kilimandzsáró, Ladakh…), egyszer majdnem lefagyott 3 lábujja. Ő is a mi tempónkban haladt végig, a napok előrehaladtával egyre valamiféle „kietlenség érzés” erősödött bennem róla. Rendületlenül haladt előre, szerintem még egy földrengés sem térítette volna ki az útjából. Ő is vezetővel ment, aki a hordárja is volt egyben.

És végül egy német, 60-as éveiben járó sportos házaspár. Nem nagyon beszéltek angolul, pár német szót azonban mindig tudtunk váltani, és mindig megörültek nekünk. Ők két vezetővel (egy elöl, egy hátul) és két portárral mentek, bár a férfi kishátizsákja majdnem akkora volt, mint a mi nagy zsákunk… Ők voltak azok, akiket már hajnali 3-kor elindítottak a hágóra, és délután 1-re már meg is érkeztek a túloldalra. Ennek nem sok értelmét láttuk, de amikor Sanyi az egyik vezetőnél érdeklődött, hogy miért kell olyan borzasztó korán menni, az volt az építő válasza, hogy nem ő, hanem az utazási iroda határozza meg az indulási időpontot. Bolondság. Szegények a Ghorapaniba vezető 1670m szintkülönbséget is egy nap alatt kellett, hogy megtegyék. Az utolsó emelkedőnél találkoztunk velük, és bár Sanyi nem értette, mit beszélek az asszonnyal, a hangsúlyból pontosan következtetett arra, hogy már elege van a mászásból. Pedig nem fizethettek keveset, egy német utazási iroda honlapján egy kéthetes nepáli túrát 1890 EUR-ért adnak, mindennel együtt.

Pokhara

121-123. nap

november 26-28.

Egy rövid ágyon töltött éjszaka és néhány állott péksütemény után még gyalogolnunk kellett egy kicsit Birethrantiból, hogy elérjük a buszok indulási helyét, ahol végül is az új-zélandiakkal közösen taxiba ültünk, úgy jutottunk el Pokharába. A taxi véletlenül pont a mi vendégházunk előtt haladt el, ahol a csomagunkat hagytuk, pedig hosszabb útra számítottunk, amíg megtaláljuk. Megkaptuk a szép szobánkat, nagyon jólesett végre a meleg és egy igazi jó zuhany! Sajnos mellettünk építkeznek, ez némi zajjal jár, de úgysem töltünk itt olyan sok időt, végül nem költöztünk.

Pokhara Nepál turistaszempontból második legfontosabb városa Kathmandu után. Tele is van fehérekkel, de ez teljesen érthető. Van egy gyönyörű tava, hegyekkel körbevéve, amin lehet csónakázni, a parton a sétányszerű turista-főutca éttermekkel, mosodával, vásárlásra csábító üzletekkel. Jólesett csak úgy sétálgatni, bámészkodni. Kipróbáltunk egy jóga-órát is. Ettünk helyi kifőzdében és elegánsabb helyen is. Kicsit elcsodálkoztunk, hogy itt sincsen túl sok ember. Az éttermekben alig üldögéltek a fehérek, az utcáról is hiányzott az a zsivaj, ami Kathmandut annyira jellemezte. Hasonlóan a trekkhez, itt is már véget ért a szezon. A hegyen is kevesen voltak, nem volt gond a szállástalálás, inkább az, hogy olyan vendégházat keressünk, ahol más fehérek is vannak rajtunk kívül, nem csak mi egyedül. Itt, Pokharában is az utószezon-hangulat uralkodott. Pedig biztosan van olyan időszak, amikor tele van minden, hiszen az a sok üzlet és vendégház nem épül csak úgy a semmibe! A trekken október a főszezon, utána meredeken esik a látogatók száma, azért is találkoztunk viszonylag kevés emberrel fent.

Felmásztunk a Világbéke Pagodához, ahonnan csudajó a kilátás a tóra és a városra. Előtte a tavon egy francia pár szállított minket keresztül ingyen. Sajnos az Annapurna-vonulatot nem láttuk, mert végig hatalmas gomolyfelhők takarták el a csúcsokat. De ezen nem búslakodtunk sokat, hiszen ezt néztük több mint két hétig!

Egyik napra motort is béreltünk. Sajnos az utolsó pillanatban, amikor Sanyi vitte vissza, eltűnt róla a másik bukósisak, ami nem a fején volt, hanem én nem rögzítettem rendesen az ülésre, és ki kellett fizetnünk. Szerencsére egy elég kopott darab volt. Felmotoroztunk kora reggel a tó feletti hegycsúcsra, Sarangot faluba, hogy ismét csak a Himalája vonulataiban gyönyörködhessünk, de megint elég párás volt a levegő. A tó felett ült egy nagy felhő, abból nem is láttunk semmit, és a csúcsok is hol kibukkantak a felhőtömeg mögül, hol megint elbújtak sejtelmesen. Ahogy tisztult az idő a tó felett, bár végig párás maradt, úgy jelentek meg a paplanernyősök a hegyoldalban. Több külföldi tulajdonú cég üzemeltet paplanernyős irodát, csupa fehér embert alkalmaznak persze a tandemugrásokhoz. A turisták lelkesek, folyamatosan érkeztek az újabb és újabb dzsipek ernyőkkel, segítőkkel és bátor vállalkozókkal megpakolva, pedig 65 dollárba került. Az egyik fickó madárral ugrott. Egy sólyomszerű madarat utána dobtak, miután elindultak az utasával, volt nála egy síp, azzal hívogatta, volt rajtuk erős madarászkesztyű is, hogy rájuk szállhasson. A földről meg egy másik leányzó rádión tudósította őket, hogy éppen hol a madár.

A várostól 15 km-re lévő két kis tóhoz is elmotoroztunk. A főúton kellett menni egy jó ideig, ami nem volt túl kellemes a sok büdös és nagy busz között, de Sanyi nagyon klasszul elkormányzott minket a célhoz. A nagyobbik tónál sok volt a helyi kiránduló, piknikező. Egy haltenyésztő telep is volt mellette, ami kissé rontotta a látványt. A másik sokkal jobban megfogott minket, az egy kis mesebeli völgy volt, a mélyén a tóval, az oldalában pedig kis településekkel. Az egyik helyről mindkét tavat lehetett látni.

• Következő oldal  

© 2007 All Rights Reserved
Szaszkóné Makó Sarolta
és Szaszkó Sándor - - - egyutt@teljessegfele.hu